Értelmezés és túlértelmezés, avagy a bölcsész filmet néz rovatunk bemutatja

Általános

Sose tudtam, hogy ennek a filmnek ilyen buta szlogenje volt

Kritika: Bűbáj

Tisztázzunk valamit rögtön az elején: nem tudom, hogy ciki-e, de megnéztem a „Bűbáj” c. filmet és tetszett. Tessék, kimondtam, lehet kacagni, ujjal mutogatni, csak kövezni nem, még akkor sem, ha azt mondom, Jehova.

Megfelelő passzban kell lenni persze ahhoz, hogy élvezze az ember. Ez nem az a film, ami mindenkinek, mindenkor bejön, de pont szerencsés pillanatban kaptam el. Az vitathatlan, hogy jól összerakott film, ezt el kell ismerni, tetszik vagy sem.

Nézzük csak meg a színészeket: nagyon ügyes válogatás. Amy Adams hercegnőjének pillanatok alatt elhinném, hogy egy meséből lépett elő, a pszeudo-Clooney Patrick Dempsey által alakított ügyvédfigura pedig talán a színész egyetlen normális moziszerepe (bár most hogy így jobban belegondolok, miben szerepelt ő egyáltalán, ami nem a sorozata volt?). A gonoszok Susan Sarandon és Timothy Spall (Féregfark, hölgyeim és uraim, ő az) képében szórakoztatóak, a buta herceg pedig… hát, buta. És James Marsden alakítja. Hogy ki az a James Marsden?

Scott Summers, alias Küklopsz!

És magamat is meglepem azzal, hogy kijelentem: ez egy okosan megcsinált film. A főmotívum (hogy a tündérmese és a valóság összeférhetetlen-e vagy sem) szépen kapcsolódik azzal, hogy az egyes szereplők hogyan lépnek túl a saját határaikon. A herceg, aki a legalkalmatlanabb erre, odáig sem jut el, hogy a saját határain belül újat mutasson: egy, azaz egy dalt ismételget, amíg végül meg nem találja szíve választottját.

A hercegnő és Féregfark azok, akik a legnagyobb változáson keresztülmennek, persze, és nekem az utóbbi a szimpatikusabb és érthetőbb: a szerelmi szál miatt csak értetlenül nézek. Nem értek néhány dolgot, ugyanis. (Hohó, spoilerterületre tévedünk, kedves olvasó, vedd fel a védőszemüveged, ha kell) Hogy is van ez az igaz szerelem csókjával? Oda-vissza szeretni kell egymást hozzá, ugye? A hercegnek nem működött, mert Amy már az ügyvédet szerette. Tiszta sor. Dempseynek akkor azért működött, mert két nap alatt beleszeretett a hölgybe, igaz?

Kérem szépen, akkor mit keres a sztoriban a majdhogynem-menyasszony Nancy (Idina Menzel, aki el-ké-pesz-tő-en hasonlít Nelly Furtado kisasszonyra)? Öt éves kapcsolat ki az abalakon? Láttam már én is olyan diszfunkcionális kapcsolatot, ami évek alatt eljut oda, hogy egy rossz nap elég az összeomláshoz, de ebben az esetben házassági ajánlat lebegett a levegőben, nem? Az nem pont az ingatag holtpont jele, ha jól tudom. De hát én vagyok a hülye, hogy realizmust keresek egy tündérmesében.

Illetve… ez az, ami miatt igazán okosnak tartom a filmet. Hiába adja el a „valóságot” és a „tündérmesét” két külön dologként, azért ne felejtsük, hol vagyunk. Két fontos pillanatot emelnék ki: amikor Amy elmeséli, hogy Piroska picit máshogy szokta előadni a meséjét, mint ahogy valójában történt, és amikor a királynő kijelenti, hogy mindegy, itt mi zajlik le, ha hazatér, olyan sztorit ad elő, amilyet akar. A történelmet a győztesek írják. Így van ez a mesékkel is.

Gondoljunk csak bele: hogy kezdődött a film? Narrátor belekezd, kinyitja a könyvet, nosza. A végén elmeséli, hogy boldogan, amíg meg nem, könyv becsuk, végefőcím. Van a történeten kívül egy keretünk, ahol van egy totálisan megbízhatatlan elbeszélőnk, aki úgy alakíthatja a történet folyását, ahogy akarja! Valahol ott üldögél egy meta-univerzumban, ahol a mi valóságunk is csak a történet része, és mesél. „Hoppá” – tűnik fel neki – „a herceg pár nélkül marad a végén, ha így hagyom, dobjunk már bele még egy női szereplőt, mondjuk… ide.” és ott is van Nancy karaktere, akinek igazából nincs semmilyen funkciója, csak annyi, hogy szegény Küklopsz ne legyen magányos.

A film élvezetéhez persze nem az kell, hogy az embernek ilyen szörnyűséges teóriák járják át a gondolatait. Aranyos a sztori, kedvelhetőek a dalok, a narrratíva érdekes, de elhanyagolható (de komolyan, amikor a parkban énekelnek, és jön a sok tánckar és az egyik sor alatt még itt a másikban már ott vannak, akkor teleportálnak, vagy csak kivágtunk egy órányi éneklésből ötvenöt percet, vagy… jó, abbahagyom), a hab a tortán pedig a vizuális rímelés a nagy Disney-klasszikusokkal, amiket érdekes keresni, a nagyon nyilvánvalóakon túl is akad csemegézni való.

Ajánlom. Az, hogy tetszeni fog-e, nagyjából tíz perc alatt kiderül, és ha igen, jó móka.

Advertisements

Értelmezés és túlértelmezés, avagy a bölcsész filmet néz rovatunk bemutatja” bejegyzéshez ozzászólás

  1. M-kuty

    Láttam, nem hatott meg különösebben. Amy Adams tényleg telitalálat…valószínűleg az egyetlen ember a bolygón, aki hihetővé és bájossá tudta formálni a karaktert…egyszerűen szimpatikus

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s