Majd még a filmről is lesz szó, aztán szünet

Általános

Kritika: Brisingr

Jaj. Jaj, jaj, jaj. Jaj.

Ott hagytuk abba, hogy volt egy első kötetünk, felső-középszerű-lopott-de-olvasható kategóriában, és egy második, ami dűhítőbb, de paradox módon összeségében jobb volt elődjénél. Amikor a harmadik rész a kezembe került, nagyjából ugyanerre a trendre számítottam. Úgy gondoltam, nem fog mély nyomot hagyni.

Kis naiv.

Kezdjük a történetnél. Még mindig ezerfelől lopott? Igen is, meg nem is. A fősztori érdektelen (spoilerveszély: Eragon sokat közlekedik egyik helyről a másikra!), de – néhány kivételtől eltekintve – nem vérlázító, a lopás most apróbb dolgokban nyilvánul meg. Sőt, forrást is változtatott a jó szerző, így sokkal kevésbé szembetűnő. Lássunk egy példát!

A regény legelején Eragon szemtanúja lesz egy szertartásnak, ahol egy torz lekületű szekta félállativá korcosult tagjai pogány isteneiket imádják. Öncsonkítás, furcsa, hörgő-morgő-bugyborgó szavak, sötét, füst, káosz, istenemdefélelmetes. Talán még csápos rémségek is említtetnek, de nem vagyok róla meggyőződve – csak annyit hiányoltam, hogy egyből az „Ia! Ia! Cthulhu fhtagn!” mantrát skandálják a szektások.

Szerintem mikor Paolini tizenkét éves lett, anyukája megengedte neki, hogy elolvasson egy Lovecraft-kötetet, ami annyira megtetszett a kis lurkónak, hogy amit olvasott, bele is írta gyorsan a következő könyvébe. Ehhez persze tudni kell jól írni: itt nem az a lényeg, hogy mi történik. Az a lényeg, hogyan meséli el. Vajon lett olyan jó, mint H. P. L. úr könyvei?

Nem.

És persze nem mehetünk el a történet mellett anélkül, hogy az újabb nagy csavarról ne ejtenénk pár szót. Az előző kötetben, ugye emlékszünk, kiderült, hogy Eragon apja bizonyos Morzan, alias Darth Vader. Vaderrel még a történet kezdete előtt végzett Brom, szerepe szerint Obi-Wan Kenobi. Hogyan lehetne egy ilyen mesterien megmunkált fordulatot felülmúlni? Őszintén, ötletem sincs. Hacsak… igen, ez működhetne, mi lenne, ha mégsem Morzan lenne az apa? Mondjuk… BROM!

Valaki tényleg öklözzön már az arcomba, hogy fájjon. Nem hiszem el, hogy van író, aki ezt komolyan gondolja. Erre nincs kifogás. Nem. Pfuj. Piros lap. Paolini fiam, menj szépen a sarokba, és gondolkodj el azon, amit tettél.

Lássuk hát, mi történt a pozitívumokkal! Roran megmaradt érdekesebbnek, mint Eragon. Ez mondjuk nem nagy szám, ezerszer jobban izgulok a kisemberért, mint egy félistenért, de tagadhatatlanul megvannak a maga pillanatai. A probléma az, hogy jóval kevesebb hangsúlyt kap, mint az előző kötetben. És az eddig megszokott adalékanyagok? Gyakorlatilag eltűntek. Egy jelenetre emlékszem, amiben érdekes dolgokat tudtunk meg az orkokról (miket beszélek, Urgalok, nem orkok, haha), és ha jószívű vagyok, ideszámítom a törpkirályság belpolitikáját is. De ez, kérem, édeskevés.

Éltem már rosszabb könyvet, de akkor is, ez fájdalmasan semmilyen, középszerű, vontatott, érdektelen. És mégis elolvastam. Mert hát harmadik rész, és ha már belefektettem kétezer oldalnyi időt és energiát a sztoriba, akkor végigkövetem, nem? És ha idáig eljutottatok, ti is ezt fogjátok tenni, mert ilyen állat az ember. Van ilyen. Remélem, a befejező kötet legalább jó lesz.

Bár nem tartom valószínűnek.

Reklámok

Majd még a filmről is lesz szó, aztán szünet” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s